Mozdulj rá a napra 1 – A nyújtózás legyen az első!

Észrevetted, hogy a gerinces állatok amint felébrednek nyújtózkodnak? Alvás közben az izmaink tónusa változik, ekkor a pihenés, a feltöltődés, a lazítás a lényeg. Ahhoz hogy a minket körülvevő gravitációs erőtérben járni tudjunk, vagy nagyobb igénybevételt igénylő fizikai tevékenységet végezzünk fel kell frissíteni az ideg-izom kapcsolatokat.
Egy jó nyújtózás ingerli az izom-ín határán lévő receptorokat és ennek hatására agyunk újra-állítja az izomtónust.
Éppúgy, mint a vitorlás hajó kifutása előtt ellenőrzik a kötelek megfelelő feszességét.

Finom nyújtózkodásra az izmokat körölölető kötőszövetek ereibenben a keringés is elkezd picit fokozódni. Így izmaink is lassan felébrednek.
Az ébresztő hangjára felpattanni és rohanni a dolgaink után felkészületlenül éri az alvó izmokat. Sokkal nagyobb a húzódás és sérülés veszélye, mint abban az esetben, ha a reggel csak 5 percet erre szánva tudatosan felkészítjük testünket az előttünk álló nap feladataira. Míg egy versenyt hossza felkészülés előz meg, addig a hétköznapi feladatok előtti „bemelegítésre” 5 perc is elég.
Mozdulj rá a napra 1 – A nyújtózás legyen az első!